A Spontán kreativitás c. könyvről fogok beszélni, amely Tenzin Wangyal Rinpocse több mint 30 éves Nyugaton végzett tanítói tevékenységének kvintesszenciája. A könyv amellett, hogy a tibeti bön buddhista hagyomány legmagasabb ösvényéből, a dzogcsenből merít, olyan gyakorlatokat és tanácsokat ad, melyeket bármilyen hétköznapi élethelyzetben használni tudunk, hogy feltárva és feloldva belső elzáródásainkat és automatikussá vált reakcióinkat, felismerjük tudatunk valódi természetét, és örömmel tudjunk szolgálni másokat.
A könyvvel spontán találkoztam 2024 nyarán és azóta kreatív módon használom – és most szeretném veletek is megosztani tapasztalataimat. 9 év Vipassana és 4 évnyi TWIM gyakorlás után ez a módszer és tanítás új perspektívát és lendületet adott számomra, mivel a jelenségek megfigyelését a tudatosság forrásába helyezi. Ez a belső menedék válik a tapasztalások befogadásának helyévé, és támogatja a negatív állapotok feloldását és a pozitívakhoz való ragaszkodás mentes kapcsolódást. Lehetőséget és támogatást ad az énként azonosított fájdalom-identitások felismerésére és elengedésére és a forrás támogatása révén a magasabb tudatállapotok – kreativitás, öröm, együttérzés – felfedezéséhez és aktiválásához. Számomra nagy segítség, hogy a módszer napközben, bármilyen helyzetben alkalmazható, nemcsak meditációs ülésben vagy elvonuláson, igy a gyakorlást a hétköznapjaim részévé tudtam tenni.
A módszert Andrasek Zsolt, a Ligmincha közösség gyakorlatvezetője mutatja be, előadása után közös meditációban próbáljuk ki. Zsolt személyes tapasztalatát is megosztotta a spontán kreativitással kapcsolatban.
Az alábbi vers 2024 december 25.-én keletkezett, miután feleségemmel részt vettünk az éjféli misén, és másnap reggel, ébredés után, Benső Menedék meditációt végeztem. Meditációm végeztével e sorok gördültek elő bensőmből, s miután lejegyeztem az utolsó szót, mély és csillapíthatatlannak tűnő zokogásban törtem ki, amitől a feleségem meg is ijedt, nem tudván, mi történt velem. Íme hát a vers legmélyebb önmagamból.
A parányi fény érkezését várom
A parányi fény érkezését várom…
engedném is nem is, mint anya a gyermekét
hogy önmagára találjon…
keser-édes ez a vajúdás
fülembe álnok kígyó-Júdás
suttogja
rád annyi, de annyi sok csoda
vár még
bor, megannyi lakoma
hírnév
de érzem már, mint jó anya
itt az idő, hogy a piciny fény méhem elhagyja
kit, ott a végtelen éjszakán át hordtam
tápláltam
óvtam
öntudatlan
néha a csendben hallgattam
növekvésének dalát
bár nem tudtam
álmát napkeleti bölcsek vigyázzák
kik ezer veszélyen át jöttek
magukkal hozva tengernyi kincset
hogy szívük lelkük adják fiamnak
Fényességes Tudatomnak
Andrasek Zsolt