fbpx

Juhú! A nevem Csurgai Zs. Kunigunda

Ex-imposztor szindrómás jövőteremtő & (anti-)personal branding konzulens

Szólíthatsz Kuninak. (:

2015 körül egy #lovechi-meghajtással működő social média és marketing ügynökségnél dolgoztam projektmenedzserként. Közben a főiskolán épp a szakdolgozatom megírásával voltam elfogalva PR szakirányon, és várandós lettem.

Már a personal branding alapjairól szóló diplomamunkám védésére készülve és két tételtanulás között rágugliztam a kismama jógára. El is mentem a legközelebbire, ahol a végtelenül kedves jógaoktató hölgy, a későbbi dúlám megkérdezte, hogy: “te elég spirituális vagy, igaz?” Fogalmam sem volt, mit jelent ez a szó valójában, de inkább pejoratívnak hatott, szóval csak elhabogtam egy bizonytalan ühümöt.

Akkortájt csak annyi közöm volt a témához, hogy a buddhista filozófiával nagyjából képben voltam, régóta kíváncsian figyeltem az emberek működését és kapcsolódását, és jellemzően derűs és optimista voltam már akkor is, amivel sokaknak tudtam erőforrásként szolgálni.

Aztán amikor nem sokkal később megszületett a kislányom, a szüléssel-születéssel én is átléptem egy kapun, és hirtelen elképesztő változások indultak meg bennem.

A párkapcsolati válságunk közepette megláttam és megértettem mindenféle izgalmas és fájó összefüggést, amik az érzéseimre, a  gondolataimra és a tetteimre, végsősoron az életem alakulására is hatottak – anélkül, hogy a tudatában lettem volna. Nem volt mindig víg a szembesülés azzal, hogy én milyen szerepet játszottam a dolgok alakulásában. De ahogy ezek tudatos szintre emelkedtek, képessé váltam elfogadni, megbocsájtani, majd elengedni és/vagy változtatni is.

Mindehhez persze soksoksok segítséget is kaptam, és a folyamat során teljesen átalakultak, kicserélődtek a hitrendszereim. Ma már a zen és vipassana meditációs praxis része a mindennapjaimnak, a (z anti-)personal brandingen keresztül a vállalkozói szférában teszem láthatóvá a buddhát, emellett a ThetaHealing módszertanával és egyéb energiagyógyászati módszerekkel is dolgozom a klienseimmel-ügyfeleimmel, és a sámán hagyományok is közel állnak a szívemhez.

Mostanában egy végtelen #medzsik-nek érzem és élem a létezés_em a folyamatos változásban, a m o s t -ban, a mindennapok gyönyörűségében és bőségében, könnyedén.

Ez persze korántsem azt jelenti, hogy nekem nincsenek nehézségeim, hanem hogy imádok rezilienskedni, lehetőleg spontán és őszintén működve. Minden lény javáért, elkötelezett törekvéssel, életszerelemmel. Ollé!

Ha úgy érzed, téged is tudnálak támogatni valahogy az utadon, keress meg, beszélgessünk, és nézzük meg a lehetőségeket. www.kunido.hu

CsurgaiZsKunigunda

+36 30 634 7227

Hírlevél

Szeretnél azonnal értesítést kapni soron következő programjainkról? Inspirálódnál? Iratkozz fel hírlevelünkre! Megígérjük, hogy csak a legfontosabb dolgokról küldünk neked üzenetet. 

Itt is megtalálsz minket