Amikor a koncentráció fejleszti a moralitást és ez elvezet a bölcsesség kialakulásához
Szerző: Tóth Andrea Beáta
2001. január

Már harmadik hete éltem a burmai erdei meditációs központban, amely 40 mérföldre fekszik a fővárostól, Yangontól. Egyedül laktam egy faházban. Reggel 3-kor keltem, nem beszéltem és nem olvastam, csak délig ettem és naponta 14 órát meditáltam. Óránként váltogattam az ülő és járó meditációkat, teljesen lelassult a mozgásom.

A világ körülöttem megváltozott. Már nem zavart, hogy a buja, nyesetlen indák között a reggeli nedves levegőben az állatok meg-meg zörgették a növényzetet.  Kígyók, békák, piócák jöhettek, akkor már burokként telepedett rám a tudat koncentráltságának ereje, mely minden félelmet elűz. Csak figyeltem és egyre nagyobb nyugalom és öröm szállt rám a sorsom, a jelen miatt.

Egy délelőtt a szikrázó napsütésben fel s alá sétálva gyakoroltam a járó meditációt egy faház teraszán. Hirtelen alattam a fűben felébredt a világ.  Egyik oldalról egy kígyó cikázott hirtelen, a másik oldalról egy gyík szaladt és éppen előttem kapta el a kígyó a gyíkot. Abban a pillanatban a kígyó észrevett, mivel tőle egy méterre álltam, és megdermedt. Néhány másodpercig elállt a lélegzetem és az élet nagy kérdései merültek fel bennem, hogy a gyengébbet hogyan pusztítja el az erősebb, és hogy ez az élet rendje, nem avatkozhatok bele.

Majd hirtelen felkaptam egy botot és a kígyó felé hajítottam, mert mégis fontosabb lett számomra, hogy megmentsem a piros hátú gyík életét.  A kígyó ijedtében elengedte a kis állatot és kétfelé iszkoltak, én pedig nagyon elégedetten sétáltam tovább, abban a jóleső tudatban, hogy megint tettem valami hasznosat a világban.

Nem kellett sokáig várnom a magyarázattal. Néhány nap múlva Sayadaw U Pannathami, az egyik jó hírű tanító tartott előadást a kolostor meditálói számára. Egy történetet mondott el a gyíkról, aki egy hegyoldalban lakik, amelynek hat bejárata van. Hogyan tudja elkapni a kígyó a gyíkot? –kérdezte.  Ha elzárja a járatok bejáratát. A kígyó a tudatosság. A gyík a vágy, amely az öt érzékszerven és a tudaton keresztül hatol be. A meditáció lényege a tudat koncentráltságának olyan szintre fejlesztése, hogy ne tudjon a vágy és a harag az érzékszerveken és a gondolatokon keresztül behatolni.

A meglepetéstől dermedtem ültem és hallgattam a történetet. Nem értettem, honnan tudta, hogy ez történt néhány nappal ezelőtt? Amikor megmentettem a gyíkot, pont akkor hagytam, hogy a vágy hatalmába kerítsen és az egóm valami dicsőségeset akarjon  végrehajtani.

Így ismertem meg Sayadaw U Pannathamit, aki már 42 éve szerzetes. Tanára volt Mahasi Sayadaw, aki a vipasszana meditáció egyik ismert ágát hozta létre Mianmarban (Burma). Ennek a vonalnak közvetlen követője Sayadaw U Pandita is, aki bár 80 éven túl jár, mégis kétszer hazánkba látogatott, hogy segítse a gyakorlók minél pontosabb meditációját.

Mi is a szatipatthana vipasszana meditáció értelme és célja?

A személyes én buddhista szempontból nem más, mint az aktuális testi és tudati folyamatok gyorsan váltakozó konstellációja. Olyan képződmény, mint a lenyűgöző szivárvány, amely önmagában és állandóságában nem létezik, csakis a víz-levegő-fény aktuális egymásra hatásaként. A testi és tudati folyamatok hihetetlen gyorsasággal megjelenő és elillanó működések, amelyek a testi szerveken keresztül jönnek létre külső és belső formák keltette inger hatására, majd válnak érzetté és kerülnek azonnal egy minősítő helyzetbe. Ennek révén alakulnak az érzetek kellemes, kellemetlen vagy semleges érzésekké, amitől már csak egy lépés a gondolati koncepció kialakulása révén megjelenő elutasítás vagy éppen szerzési vágy. Ki nem érezte azt a csalódottságot, amit a szertefoszló szivárvány után maradó hiány keltett? Ugyanígy ragaszkodunk az életen át folyamatos én, személyiség képzetéhez.

A buddhizmus módszere a meditáció, amelyet az egyetlen és nélkülözhetetlen eszköznek tartanak a tudat erősítése, tisztítása és végső soron a megvilágosodás felé vezető úton. A világon ismert sokféle meditációs módszer közül Mianmarban a szatipatthána vipasszana meditációt gyakorolják eredeti formájában a történelmi Buddha tanításai szerint. A szatipatthána szó jelentése: a megfigyelt tárgy közeli, stabil, rendíthetetlen tudatában lenni. A vipasszana szó jelentése: keresztülnézni, áthatolni a különböző tudati és fizikai változásokon. Így a tudat egy meghatározott tárgyra irányul és a csapongó gondolatokat nem engedi felbukkanni. A meditáció révén az intellektuális képességek kitágulnak és a tudás ereje oly módon növekszik, hogy megjelenik a dolgok valódi természete. A koncentráció ilyen módon való fejlesztése természetesen a tanulási képességeket is megsokszorozza, az átélt élmények nagyobb fokú tudatosítása válik lehetővé. A fenti meditáció két alkalmazott fajtája az ülő- és járómeditáció.

A járómeditáció lényege, hogy a gyakorlók mozgásukat teljesen lelassítják, a szemüket a földre szegezik, így nem néznek körül, csak a saját testükre figyelnek. Ebben az esetben a tudatosság és koncentráció fő tárgya a láb és a test mozgása. Közelebbről, az emelkedő és mozduló, majd földet érő lábfej és talp. A lépés mozdulatsorának részletesebb feltárásához a mozgás teljes lelassítása szükséges. A járómeditáció fejlettebb szintjén kiterjed a járás közben végzett munkák koncentrált megfigyelésére is. Csak arra koncentrálunk, hogy a testük hogyan működik a munka során. Természetesen ez csak akkor lehetséges, ha nem lépünk kommunikációba egymással, hanem teljesen csendben, csak magukra figyelve szemlélődünk. A gyakorlat fejlődésével eljutunk arra a koncentráltsági szintre, hogy saját cselekedeteink előtt megjelenő szándékainkat is mérlegelni tudjuk, hiszen a lelassult mozgás lehetőséget nyújt ennek felismerésére is.

Az ülőmeditáció alatt csukott szemmel mozdulatlanul ülünk, és befelé figyelünk. A megfigyelés tárgya saját hasi mozgásunk a légzés hatására, illetve az érzékszerveken és gondolatokon keresztül beérkező ingerek. A megfigyelést folyamatosan tudatosítjuk belső jelzéssel. Ennek során magukban megjegyezzük, hogy éppen emelkedik vagy süllyed a hasunk, hallunk vagy érzünk, milyen fájdalmak jelentkeznek. A hasi mozgás nyomon követésével egyrészt gyorsan fejlődik a koncentráció, másrészt ismereteket lehet szerezni a testi működésekről, a változások természetéről. Az ülő meditáció fejlődésével a következő jelenségek megfigyelésére nyílik lehetőség:

• a be- és kilégzés megfigyelésével a külvilág és a test egymásra hatásának, egységének átélése;
• testi folyamatok kialakulása és egymástól való függése;
• az érzések természete, változásuk jellege;
• a gondolatok természete és változó jellege;
• a fájdalom természete, keletkezése, elmúlása;
• a testi adottságok változó és tökéletlen jellege (kontempláció a hajon, bőrön, a testi jellemzőkön és az öregedés folyamatának visszafordíthatatlanságán );
• a halál elkerülhetetlensége, amely a tárgyi környezetről és a saját testi és anyagi tulajdonokról való lemondást követel.

A koncentráció fejlődésének másik célja a morális életvitel fejlődése. Aki képes a szabályok mélyebb értelmének átlátására és aszerint alakítja életmódját,  egyre biztonságosabbá válik önmaga és környezete számára. Ha morálisan él, tiszta a tudata, akkor a bölcsesség is törvényszerűen megjelenik, nem ragaszkodik, hiszen a dolgok természete a változás és az elmúlás. Tudja, hogy minden feltételhez kötött és következménnyel jár. A lehatárolt én képzete helyett  kitárja tudatát és szívét a külvilág felé. Ez az emberekkel és az érző lényekkel szembeni együttérzés és szeretet érzés erősödéséhez vezet. Ezért minél többet gyakorol valaki, annál nagyobb örömet él át. Így az erdő mélyén a meditációs központban az egész univerzum csodája tárul fel a meditálók számára.