fbpx

Mahasi Sayadaw: A meditáció betegségeket gyógyító hatása

by | jún 10, 2020

Fordította: Gánti Bence

Mahasi Sayadaw (sayadaw=tanító szerzetes, szerzetes mester) készített egy írást, melyben összegyűjtötte azokat az eseteket, amelyek a tanításai során látott a tanítványai körében, illetve amiket jelentettek neki más szerzetesek magukról, vagy a tanítványaikról. Ezen esetek arról szólnak, hogy hogyan múltak el a vipassana meditálók betegségei az elvonulások alatt. A kiadott írás címe: „Dhamma Therapy” (dhamma = a tanítás, a gyakorlatok). Itt a „therapy” nem jelenti azt, hogy a betegek számára egy külön módszert dolgoztak ki a dhammára alapozva, hanem azt jelenti, hogy a dhamma helyes gyakorlása egyszerűen betegségeket képes elmulasztani.

Néhány példa felsorolása után megnézzük, hogyan működik a gyógyító hatás.

Esetek

Az első eset maga Buddha volt, aki nem sokkal halála előtt súlyos beteg lett, s kitartó gyakorlással (a fájdalmak puszta megfigyelésével, és a „megvilágosodás 7 tényezője” című előadás hallgatásával, melyre egyik tanítványát kérte fel) teljesen elmulasztotta a betegségét. Ez a történet részletesen megtalálható a Páli Kánonban. Buddha két tanítványa, Moggalana és Mahakassapa ugyanezen módszerekkel mulasztották el betegségeiket. Mahasi Sayadaw szerint a betegség elmúlásának oka az a tudati átalakulás, azaz olyan tudati minőségek kialakulása a meditáció során, ami a megvilágosodást eredményezi.

Egy másik, ismert eset S.N.Goenka, a ma élő egyik világhírű vipassana meditációs tanár esete, akinek a sok éven át tartó, orvosok által gyógyíthatatlan migrénes fejfájása elmúlt az első 10 napos Vipassana meditációs kurzusa után.

Egy másik történet, amit S.N.Goenka mesél el a tanfolyamain, Burma egyik korábbi vezetőjéről szól, aki súlyosan alkoholfüggő volt, s egy 10 napos elvonulás alkalmával maradéktalanul lerakta az alkoholfüggést.

A Mahasi Sayadaw által említett esetek az 1950-es, 60-as években történtek, Burmában.


Mahasi Sayadaw tanítványai:

1. Egy rangidős szerzetes esete. Egy szerzetes krónikus „szélbaj”-ban szenvedett húsz éve, samanera (újonc szerzetes) kora óta. Baját a nyugati orvosi kategóriákban talán emésztési- és bélpanaszoknak hívhatunk (pontos megfelelője nincs). A részletes, kitartó megfigyelés technikának köszönhetően, melyet folyamatosan fenntartva gyakorolt, egy elvonulás alatt maradéktalanul elmúlt a betegsége.

2. A pálmaboros férfi esete. Egy Seik Khun nevű burmai férfi, aki pálmaültetvényeken dolgozott, súlyosan függő volt a pálmabortól. A testvérei, akik részt vettek a Mahasi Sayadaw által vezetett elvonulásokon, rávették, hogy menjen el ő is egy elvonulásra. Aznap, mikor menni kellett volna, s mikor érte mentek, holt részegen feküdt otthonában. Másnap korábban mentek érte, hogy megelőzzék a reggeli berúgását, s így sikerült elvinniük a Sayadawhoz. Az elvonulás alatt kijött a függőségből, nem kívánta a bort, s ott akart maradni szerzetesnek. A Sayadaw hazaküldte, hogy előbb fejezze be világi kötelezettségeit a családja felé, s utána jöjjön vissza. A férfi hazament, s dolgozott tovább a pálmaültetvényeken. Egyszer letesztelte, hogy biztosan elmúlt-e a bor kívánása. Belehajolt az ültetvényen lévő boroshordóba, s mélyen beleszippantott, miközben figyelte magát, hogy felbukkan-e a vágy érzete. A vágy felbukkanása helyett, ahogy 4-5-ször beleszippantott, megérett benne a vipassana meditációs bepillantás („insight”) élménye, s nirvánai tapasztalatban volt része.
Később halálosan megbetegedett. Ekkor is végig gyakorolta az éberséget, a címkézés módszerrel (Mahasi technika). A halálos ágyán odahívta a feleségét, s tárgyilagosan közvetítette neki, hogy mit él át, hogyan tapasztalja a halál érkezését. „Mostantól a lábam, a bokától a térdig már nem él. Csak a térdkalácsig van élet. Most kihunyt az élet a csípőtől lefelé. Már csak a szívemig van élet”. Így folytatta, mígnem azt mondta: „Hamarosan meghalok. Ne félj a haláltól. Egy nap te is meg fogsz halni. Használd fel ezt az alkalmat is a dhamma gyakorlására”. Ezután nemsokkal meghalt.


Sayadaw U Sujata által jelentett történetek:

1. A tumoros yogi nő. Do Khin Twe, burmai asszony egy elvonuláson rosszul lett, s más asszonyok elkezdték masszírozni. A Sayadaw ezt látva odament, hogy megtudja mi a baj. Kiderült, hogy az asszonynak hasi tumora volt évek óta, s fél óránál többet nem tudott ülni otthon sem. Operációt javasolt az orvos, és ő félt attól. Helyette a dhammában keresett megoldást, és nem mondta el a tanítónak a problémáját. A tanító azt az instrukciót adta neki, hogy a fájdalmait ugyanúgy figyelje át, ahogy a többi felbukkanó eseményt a tudatában, semlegesen, objektíven, kitartóan, szünet nélkül. Megengedte neki, hogy amikor szükséges a falnak dőljön. Az asszony megfogadta a tanácsokat, s azt mondta, mielőtt folytatná, hazamegy a doktorhoz a tanácsait kérni. Így is tett, s a doktor azt mondta, hogy ki kell operálni, s ha visszamegy ülni az elvonulásra, valószínűleg bele fog halni. Az asszony visszament ülni az elvonulásra. Gyakorolt tovább. Tizenöt nappal később az étkezés közben valami nagyon büdöset érzett. Jelentette a tanítónak, aki azt mondta, valószínűleg dezintegrálódik (szétesik darabokra) a tumor. Kiderült, hogy tényleg így volt. A következő orvosi vizsgálaton az (indiai) doktor örömmel summázta, hogy eltűnt a tumor, s így reagált „a dhammád egy igazi csoda”. Az asszony nagyon boldog volt.

2. A tumoros szerzetes. Egy másik esetről számol be a Sayadaw, amely egy férfi szerzetesről szól, akinek szintén a hasában volt egy tumor. Az étkezések után csak úgy tudott ülni a fájdalom miatt, ha a kezével benyomta a hasát. Csak rövid ideig volt képes ülni. Az orvos operációt javasolt, s ő nem mert elmenni. Húsz nap gyakorlás után már nem kellett nyomnia a hasát, s kényelmesen tudott ülni egyre hosszabb ideig. Végül felfedezte, hogy elmúlt a tumor. Ezután soha életében nem jelent meg újra.

3. Egy világi gyakorló, akinek leépült a tumora. Egy másik világi yogi, U Aung Shwe, egy nagy hasi tumorral érkezett egy elvonulásra, ötvennégy évesen. A javasolt operáció előtt kipróbálta a meditációt. Egyik nap, a gyakorlás közben a tumora hirtelen szétrobbant a hasában. Úgy tapasztalta az extrém kifinomult figyelem állapotában, hogy hallotta s érezte a tumor összeomlását. Ő azon szerencsés gyakorlók egyike, aki megvalósította az összes vipassana meditációs megvalósítási fokozatot, s életét egészségben élte utána végig, elméleti és gyakorlati dhamma tanítóként.

4. A köszvényes, gyulladt térdű jógi. Egy negyven éves, Ko Mya Saung nevű gyakorló gyulladt, köszvényes térddel vett részt az elvonuláson. Az intenzív gyakorlás alatt egyszer csak azt látta, hogy a térde széttörik darabokra. Rettentően megijedt, s nem mert tovább a térdére figyelni, abba akarta hagyni a gyakorlást. A Sayadaw bíztatta, hogy továbbra is figyelje meg s címkézze azt, míg végül követve az instrukciókat maradéktalanul elmúlt a problémája, s nem jött többet elő.

5. A megszállt Sayadaw gyógyulása. Az ötvenöt éves U Sumana Sayadaw attól szenvedett az elvonulás alatt, hogy egy nagy dudor volt a hasában, s azt élte meg, hogy átokmondó boszorkányok megszállták, üldözik, s taszigálják. Miközben megfigyelte s címkézte őket, elviselhetetlen hasi görcsei és fájdalmai voltak. Haza akart menni, mondván, hogy nem bírja tovább. A rezidens Sayadaw megkérte, hogy maradjon, s folytassa a technikát. „Ne félj, a szenvedésed biztosan el fog múlni idővel. Folytasd a megfigyelést, s a címkézést, s biztosan el fog múlni”. Így is lett. A szerzetes folytatta a gyakorlatot, s egyik reggel nagy hányingere lett. Hátrament az udvarra, s kiengedte hasa tartalmát. Észrevette, hogy mindenféle furcsa színű és állagú komponensek vannak a hányásában. Megkönnyebbültnek érezte a testét. Örömében szaladt a Sayadawhoz elújságolni a jó hírt. Az elkövetkező hetek során teljesen meggyógyult.

6. Az asztmás öreg. A hetven éves U Maung Myint elment egy elvonulásra, és az asztmájára hivatkozva egy adag pénzt nyújtott át a tanítónak, hogyha meghalna az elvonulás alatt, abból fedezzék a temetését. A Sayadaw azt válaszolt, hogy rendben van, és azért próbáljon kitartóan gyakorolni. Hat nap múlva az elmélyült gyakorlás közben hirtelen súlyossá vált az állapota. Nehezen lélegzett, s ezért enni sem tudott napokig. Legyengült, s néha eldőlt a meditáció alatt. Ilyenkor a yogi társai segítették vissza ülő helyzetbe. A Sayadaw bátorította, hogy minden tapasztalást pontosan figyeljen meg s címkézzen – „fáradt, fáradt, stb…” Kicsit javult, majd egy hétre rá megint visszaesett, s ekkor a Sayadaw ismét bátorította – „el fog múlni, csak gyakorolj tovább”. A többi gyakorlótárs nem hitt benne, azt mondták, „mindjárt meg fog halni”. Az egyik gyakorlás során azt látta belső szemeivel U Maung, hogy a hasa felnyílik, s mindenféle gennyes, színes folyadék távozik belőle. Fel is kiáltott „Uram, a hasam szétnyílt!”. Ezután tovább gyakorolt, s innét fogva elmúlt az asztmája, s sosem tér vissza, s élt tovább a családjával, ahol elkezdte a dhammát tanítani.

7. A fura bőrbajos yogi. Egy húsz éves világi gyakorló, Maung Win Myint, nagyon kellemetlen bőrbajjal érkezett a központba. Tizenhat évesen egy faluban összeette vadmacskának, kígyónak, iguánának, és más állatoknak a húsát. Nemsokkal rá a vére elszennyeződött, s kiütések lepték el a testét, leukodermás lett. Rendkívül viszkettet az egész teste rendszeresen. Többféle orvoshoz és terápiára járt, naponta kellet injekciózni, s nem múlt el a baja. Végül a nagyapja elküldte a meditációs központba, hogy dhammát tanuljon, s gyakorolja a meditációt. Ahogy leült gyakorolni a viszketések megjelentek. Egy idő után olyan elviselhetetlenné vált, hogy nem bírta tovább, s hazaszökött. A nagyapja visszaküldte, s akkor beszélt a Sayadawval a problémájáról. A Sayadaw azt tanácsolta, hogy figyelje meg éberen, s címkézze pontosan az érzeteket, és akkor el fog múlni a viszketés. Ezután megtörtént a siker. Az egyik ülés alatt a magas fokú koncentráció és megfigyelés hatására hírtelen elmúlt a viszketés. Azután még többször visszatért, s Maungnak olykor a könnyei hullottak az erőfeszítéstől, hogy ne mozduljon meg, ne vakarja meg, csak figyelje át. Egyszer aztán mikor szünetben kint ült, egy kutya ült mellé. Nagy büdöset érzett, s elkergette a kutyát. A büdös azonban ott maradt. Észrevette, hogy a bőréből jön. Két napon át bűzlött, míg végül is a bűzt is folyamatosan megfigyelve elmúlt az, s kitisztult a vére. Elmúltak a négy éve tartó kiütések is, és a bőre ismét friss, fiatalos, rugalmas lett. Később a bőrgyógyász ezt látván nagyon örült, hogy a dhamma ennyire működik.


Sayadaw U Nandiya által említett esetek:

Egy másik burmai meditációs tanár, Sayadaw U Nandiya mielőtt szerzetessé vált, már több betegségben szenvedett. Évek óta szenvedett hermiplegiában ( részleges láb bénulás), hydrocele-ben (herezacskó megnagyobbodás), szédülésben, és hebehurgyaságban. A helyi orvosok lemondtak róla, gyógyíthatatlannak nyilvánították. Nemsokkal szerzetessé válása után súlyos láz tört ki rajta, s négy hónapos orvosi kezelésben részesült. Majdnem minden erejét elvesztette. Maradék erejét összeszedve elment Sayadaw u Pandava kolostorába, és kérte, hogy had kezdjen el ott gyakorolni. Elszánt tudattal kezdett neki a gyakorlásnak. Nem beszélt senkivel, bezárkózott a szobájába, s ott gyakorolt. Először épp egy órát volt képes ülni helyzetváltoztatás nélkül, mozdulatlanul. Fokozatosan tréningezte magát, két, három, négy, stb. órára. Elérte azt, amikor hat órát volt képes mozdulatlanul ülni. Ekkorra a fájdalmas érzései felszámolódtak, majd minden korábbi betegsége eltűnt a kitartó, megszakítás nélküli, folyamatos, koncentrált gyakorlás hatására. teljesen meggyógyult.

Később elérte azt, amikor tizenkét órán át ült mozdulatlanul, s fekvő helyzetben éberen volt képes meditálni huszonhat órán át, alvás nélkül. A kitartó erőfeszítés példája volt. Egy burmai mondás szerint „ha az erőd kevés, engedj lejjebb a büszkeségedből”. Mikor elkezdett tanítani, számos betegséggel rendelkező ember jött hozzá gyakorolni – világiak s szerzetesek. Arra tréningezte, hogy egyre hosszabb ideig legyenek képesek mozdulatlanul ülve gyakorolni a folyamatosan fenntartott éberséget, s a jelenségek elmélyülő megfigyelését. Azt tapasztalta, hogy ez a meditációs siker kulcsa, s a betegségek felszámolódásáé is.

Tizennégy esetről számol be a tanítványai közül, akik kigyógyultak betegségeikből. Ezeket nem részletezem az előbbi részleteséggel, hanem csak felsorolom a betegségeiket, amelyekből kigyógyultak:

  • szédülés
  • bronchitis
  • malária
  • szívbaj
  • húgyszervi rendellenesség
  • lumbago
  • sárgaság
  • hasi fájdalmak
  • hallási problémák
  • hastumor
  • bélfertőzés
  • lábbénulás
  • ascites (hasvízkór)
  • süketség
  • aranyér
  • magas vérnyomás
  • elmebaj


Kammatanacariya U Pandita által említett esetek:

Egy másik vipassana meditációs mester az 1950-es 60-as évekből, Kammatanacariya U Pandita három esetről számol be. A részletes leírásból szintén csak a betegségeket sorolom fel, amiből kigyógyultak a gyakorlók:

  • hasi daganat
  • fejfájás
  • szédülés
  • dyspepsia (gyomorbaj)
  • hypertensio
    szívbaj

Kammatanacariya U Samvara által említett esetek:

Az általa említett nyolc yogi esetében elmúlt betegségek:

  • szilánkos bokatörés – bokabénulás
  • „szélbaj”
  • szúrós krónikus fejfájás és arczsibbadás
  • görcsös hát és vállfájdalom
  • lábbénulás
  • asztmás tüdőgyulladás
  • emésztőszervi rendellenességek


A gyógyulás mechanizmusa

Ezeket a gyógyulásokat nem tekintik véletlen, vagy csodás gyógyulásoknak. Csodásnak abban az értelemben, hogy megmagyarázhatatlan, hogy ne lehetne érteni a mechanizmusát. Ezen gyógyulások esetében minden ember ugyanazt tette: megfigyelte a fájdalmát és a betegségét a megfelelő módon. A megfelelő módon jelenti azt a meditációs figyelemmódot, amit az elvonulások alatt az emberek megtanulnak. Ennek a lényege az, hogy megtanulják a fájdalmaikat (és minden egyéb felbukkanó jelenséget) közömbösen, kiegyensúlyozottan, semlegesen szemlélni, megtanulják elengedni az elutasítást, azaz a fájdalom (és más jelenségek) elleni belső küzdelmet, és a vágyódást, a fájdalom (és más jelenségek) megszűntének akarását. A figyelem tisztává, éntelenné, semlegessé válik akkor, ha kivonjuk belőle az akarást és a nem akarást, a sóvágást és az elutasítást. Ekkor egy új szintje jelenik meg a figyelemnek és a tudatállapotnak, s mélyebben látjuk meg a megfigyelt dolgokat, amely képessé tesz azok mély valóságtermészetének közvetlen megtapasztalására. Ahogy ez a figyelem, az elmélyült meditáció felépül, hét minőség fejlődik ki fokozatosan a tudatban. Ezt a megvilágosodás hét tényezőjének – sambojjhanga-nak hívják.

Buddha alapvető tanítása az, hogy minden megjelent dolog valaminek a következménye. Ezen előző ok miatt jelenik meg az, amit e pillanatban tapasztalunk. Ez az ok-okozat, és a karma törvénye. A jelen pillanatban megjelent dolgokra önkéntelenül (és öntudatlanul, az egészet észre nem véve) reagálunk (elutasítással, vagy vágyódással), és ezzel teremtjük meg a jelen pillanatban az újabb karmát, azaz azt az okot, ami egy később megjelenő jelenség (okozat) oka lesz. Ez alapján a tanítók, s Mahasi Sayadaw szerint a betegségek is azért alakulnak ki, mert olyan dolgokat hozunk létre tudati szinten (nama), azaz olyan tudati mintáink vannak (gondolatkörök, beidegzett reakciók, érzelmi válaszok, stb.) amelyek a betegséget hozzák létre a fizikai szinten (rúpa). Ez ma már jól ismert, és tudományosan bizonyított, elfogadott tény nyugaton is – pszichoszomatika.

Buddha tanítása szerint (és a meditációs tapasztalataink szerint) minden egyes tudati moccanat egy anyagi moccanatot hoz létre, és fordítva. Ha valamit gondolunk, az egy finom érzetként megjelenik a testben. S ha valamit érzünk, azt észleljük, tudunk róla, vagy ha a figyelmünk hétköznapian zavaros, akkor öntudatlanul reagálunk rá. Az ok-okozat törvénye szerint amilyen a moccanat minősége a tudatban, olyan minőségű jelenséget hoz létre az anyagban.

Ez a betegségek elmúlására is igaz. A nem meditatív tudatállapotban, azaz a mély valóságlátást nélkülöző tudatunkkal azt hisszük, hogy van egy állandó test (legalábbis egy élet során állandó), és abban egy állandó tudat (én). Az az állandó test elromlik, az állandó én szenved, s meg kell szerelni a testet, ami aztán ugyanaz marad, csak megjavul, és jó lesz. A valóság, ha közelről megnézzük más. Sem a test, sem a tudat nem állandó. Mindkettő pillanatról pillanatra keletkezik s elmúlik. Mindkettő pillanatról pillanatra megújul, s millió apró részből áll, amelyek pillanatonként keletkeznek s múlnak el. Ezt közvetlenül látja a meditáló egy elvonulás alatt, kellő mennyiségű gyakorlás után, a tudat nagymértékű elcsendesedése, kifinomodása, és a figyelem extrém kiélesedése során. Azt is gyakran látja a gyakorló, hogy az adott pillanatban megjelent eseményhez milyen más emlékek, események vannak kötve. Ezt nevezi a yoga „szimbólumkötéseknek”. Például eszünkbe jut régi szerelmünk képe, s azzal együtt a melegség érzete jelenik meg a mellkasban és a végtagjainkban. Tehát a pillanatról pillanatra megjelenő események nemcsak önmagukban lebegnek, egymástól függetlenül, hanem össze vannak kötve, s kondicionáltak. Ez azt jelenti, hogy , valami oka, valami előzménye van minden megjelent dolognak. A pillanatról pillanatra felbukkanó jelenségözönben egyszer csak elkezdenek felbukkanni a betegség elemei, s azután folyamatosan keletkeznek, amíg fizikai szinten is elmérgesedik a helyzet. Akár a tudati oldalon – mint a fájdalom érzet vibrációi, amelyet a durva tudatnak mint egyetlen fájdalmat érzékel, akár a testi oldalon – elváltozás a szervekben. Ez, a beteg elemek felbukkanása addig folytatódik, amíg az okai fennállnak. Az okai pedig addig állnak fel, amíg az okok gazdája, az ember, ki nem jön a betegséget előállító tudati köreiből, és amíg nem halmozódnak fel újra az egészség okai a rendszerben.

A betegséget okozó körökből való kijövés a meditációban azt jelenti, hogy a semleges figyelem megtanulásával felengedjük a tudatunkba az addig tudattalan eseményeket, s azokat semlegesen megfigyelve eloszlani hagyjuk. Hagyjuk elmúlni a beavatkozási szándék, az eltűntetési szándék és próbálkozás nélkül, tudva, hogy a dolog természete az elmúlás, s a beleavatkozás a vágyódás megnyilvánulása, amellyel csak újra megerősítjük a dolog felbukkanását.

Emellett felerősödnek a meditáció során a pozitív tudati vonások. Mahasi Sayadaw ebben a könyvében épp ezt a magyarázatot adja a gyógyulásra. A meditációs gyakorlás során folyamatosan kialakulnak különféle mentális képességek, minőségek, melyekből Buddha hétről tanít, mint a megvilágosodás hét tényezője, a „sambojjhangák”. Ezek az éberség (folyamatosan fenntartva), a vizsgálódás, az erőfeszítés, az öröm, a nyugalom, a koncentráció, a semlegesség. Ezek amellett, hogy elvont szavak, finom valós érzetek is, amelyet a gyakorló konkrétan érez, tapasztal. Ezek nem jelennek meg azonnal a semmiből, hanem időre van szükségük, ahogy a gyümölcsnek is az éréshez. Ahogy ezek a minőségek megérnek, kifejlődnek, és felerősödnek a tudatban a kitartott, folyamatos gyakorlás során (ez az elvonulások értelme), úgy az innen következő pillanatokban megjelenő anyagi részecskék is ennek megfelelő minőségűek lesznek már. Így a betegség hirtelen megszűnik, feloszlik, mivel az okai, a fizikai betegséggel azonos minőségű „beteg” tudati elemek (emlékek, beidegzett gondolatkörök, stb.) megszűntek megjelenni, s helyettük pozitív elemek keletkeznek folyamatosan.

A törvény tehát egyszerű: amilyen minőség van a tudatban, olyan minőség van a testben és fordítva.

A meditáló tehát ugyanazt tapasztalja, éli meg közvetlenül, amire a fizika elméletileg jött rá: az anyag végső valósága nem más, mint apró részecskék egy másodperc alatti trilliószoros megjelenése, s ugyanez igaz a tudatban a tudati elemekre. Ehhez kapcsolódik még a minőség törvénye, hogy amilyen minőségű az egyik oldalon megjelent részecske, olyan minőségű esemény jelenik meg a másik oldalon is. Ez alapján lehet megérteni a betegségek kialakulását és hirtelen, „csodás” eltűnését.

Természetesen mindez elmélet marad, amíg az ember nem gyakorol, s meg nem tapasztalja ezeket saját élménnyel. Addig talán úgy tűnik az Buddha, vagy a Sayadawk elmélete, filozófiája. A gyakorló megtapasztalja ezeket, s hirtelen az egész leválik a tanítókról, Buddháról, s független, saját valóság lesz. A megvilágosodás (okozat) olyan, mint egy gyümölcs érése. Nem azonnal áll be, egy óra alatt, miután eldöntöttük, hogy ezt akarjuk, hanem egy érési folyamat során bontakozik ki az ismételt, fenntartott gyakorlás eredményeképp (ok), amelynek éppolyan ismert, bejósolható, felismerhető lépcsőfokai vannak, mint a gyümölcs érésének.

Hogyan lehet vipassanát tanulni?

Ha pusztán azért megy valaki vipassana meditációs tanfolyamra, hogy a betegségét elmulassza, akkor gyakran nem engedik a tanítók, hogy maradjon. Akkor engedik, ha megérti, hogy ez nemcsak a testi bajok elmulasztására szolgáló módszer, hanem a teljes testi és tudati rendszerünk a megtisztítását és ezen át való spirituális transzformációját eredményező vallásmentes önmegfigyelései meditációs technika, melynek nem garantált, és jó esélyű mellékterméke a betegségek felszámolódása.

0 Comments

Támogasd munkánkat

Szimpatikus, amit képviselünk? Értékesnek tartod a tevékenységünket? Tetszenek a bejegyzéseink? Támogasd munkánkat akár már egy csésze tea árával is!

1% felajánlás

2021-től adód 1%-át már közvetlenül a mi alapítványunknak is felajánlhatod! Köszönjük, ha minket választasz!